udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Névmutató: Feydeau, Georges

2003. január 22.

A kolozsvári Állami Magyar Színház tíz éve nem kereste fel Szamosújvárt. Most sem ők jöttek, hanem Szamosújváron vendégszerepelt a tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület színtársulata. A műkedvelő társulat Georges Feydeau: Bolha a fülben című háromfelvonásos vígjátékát mutatta be. A tordaszentlászlóiak vendégjátékát a szamosújvári Pro Armenia Alapítvány szervezte, támogatta. Kezd kialakulni az együttműködés a szamosújvári és tordaszentlászlói műkedvelők között. Laczi Enikő, a tordaszentlászlói kultúrotthon igazgatónője elmondta, a közeljövőben több Bánffyhunyad-környéki községben is fellépnek. /Erkedi Csaba: Tordaszentlászlói műkedvelők Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./

2005. december 7.

Gyergyószentmiklóson az idei Szent Miklós Napok kulturális programjára a bőség zavara volt jellemző: több esemény is azonos időpontban kezdődött. A december 6-án zárult négynapos városünnep egyik kiemelkedő rendezvénye Kilyén Ilka színművész Karácsonyi rege című pódiumműsora volt, amelyet fogyatékkal élő gyermekeknek adott elő. Karitatív céllal érkeztek Gyergyószentmiklósra a csongrádi Múzsa Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is, akik a Szent Erzsébet Öregotthon lakóit szórakoztatták Móricz Zsigmond Dinnyék című darabjával. A Figura Stúdió Színház a városnapokra időzítette legújabb előadásának bemutatóját: Georges Feydeau Zsákbamacskáját. A rendezvénysorozatot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata zárta, Szigligeti Ede Liliomfijával. /Jánossy Alíz: Városünnep színházzal Gyergyószentmiklóson. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./

2006. március 14.

Zsehránszky István kritikus, az Interetnikai Színházi Fesztivál főszervezője, a Kisebbségi Hivatal igazgatója a vele készült beszélgetésben kifejtette, nem kell állandóan panaszkodni, hogy nincs pénz. Van pályázati alap interetnikus programokra. Rendkívüli érdeklődés övezi Marosvásárhelyen az Interetnikai Színházi Fesztivált. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Georges Feydeau Zsákbamacska című vígjátékát játszotta fergeteges sikerrel. A székelyudvarhelyiek Anna Karenina pályaudvar című játékát is telt házzal fogadta a közönség. /Lokodi Imre: Fesztivál a színi-képlethez. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./

2007. szeptember 6.

A filharmónia épületében és a Szakszervezeti Művelődési Házban tartja előadásait a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, amíg zajlanak a színház felújítási munkálatai, tájékoztatott Meleg Vilmos társulatigazgató. A társulat nyolc bemutatót tervez: Georges Feydeau A hülyéje című bohózatát Meleg Vilmos, Stanisław Ignacy Witkiewicz Az őrült és az apáca című drámáját Vadas László rendezi. Lesz operett, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét Nemlaha György viszi színre, a kortárs drámaíró, Kárpáti Péter Nick Carter, avagy végső leszámolás dr. Quartzcal című detektívtörténetét Pinczés István rendezi; Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát Kovács Levente állítja színpadra. Kazem Shahryari A nők színei című darabját Meleg Vilmos rendezi, továbbá két klasszikus: Jean Racine Phaedráját Török Viola állítja színpadra, William Shakespeare Tévedések vígjátékát pedig Bodolay Géza. „A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház stratégiai szerepet tölt be a bánsági magyarság megmaradásában. Éppen ezért nem lehet rétegszínház, de a populáris kultúra közvetítője sem kíván lenni” – jegyezte meg Szász Enikő igazgató. Arra törekedtek, hogy minél szélesebb nézőréteget szólíthassanak meg. Egyelőre két produkció próbái zajlanak: a magyar népmese alapján készülő bábszínházi előadást, a Gyöngyharmat Jánost Lábadi Éva, Kiss Csaba De mi lett a nővel… című művét pedig Mátyás Zsolt viszi színre. Szatmárnémetiben a Harag György Társulatnál már megkezdődtek Az ajtó című Szabó Magda-regény adaptációjának próbái. Az előadás rendezője Bereményi Géza, a mű színpadi változatának szerzője. /Babos Krisztina, Rostás-Péter Emese: Kétlakiság és stratégiai szerep. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./

2007. október 17.

Az idei évad első nagyszínpadi bemutatóját rendhagyó módon a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében tartja október 17-én a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata. Georges Feydeau A hülyéje című, háromfelvonásos bohózatát Meleg Vilmos rendezésében láthatják a nézők (címe ismertebb nevén: A balek). A színház belső felújítása miatt az idei évadban a filharmónia épületében játszik a Szigligeti Társulat, egy produkciót pedig a Szakszervezetek Művelődési Házában adnak majd elő. /Both Abigél: Váradi „balek”. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2008. június 20.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a közönség szavazatai alapján Lőrincz Ágnesnek és Rappert Gábornak adta át az évad legjobb színésznője és színésze díjat, az előadások közül a nézők többsége Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát kedvelte. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a társulat tagjai és a helyi újságírók szavazatai alapján az évad legeredményesebb színésznőjének járó díjjal Szalma Hajnalkát, az évad színészének járó elismeréssel Bandi András Zsoltot tüntette ki. /Az évad legjobbjai. = Krónika (Kolozsvár), jún. 20./

2010. augusztus 31.

Évadnyitó
Augusztus 30-án tartotta évadnyitó társulati ülését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kövesdy István művészeti aligazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője meglehetős malíciával „jókedvű évad”-nak tervezi a 2010/2011-es színházi szezont, amikor úgymond „a saját nyomorúságunkon kacagunk”. Ennek jegyében ismertette a repertoártervezetet és vetítette elő a jelentős rendezvényeket. A tervezett bemutatók: Jaroslav Hasek – Spiró György: Svejk (rendező: Kincses Elemér), Anton Pavlovics Csehov: Platonov (rendező: Harsányi Zsolt), Georges Feydeau: Bolha a fülbe (rendező: Kövesdy István), Dorotha Maslowska: Két lengyelül beszélő szegény román (rendező: Theodor Cristian Popescu), Bagossy László: A sötétben látó tündér (rendező: Patkó Éva), William Shakespeare: A makrancos hölgy (rendező: Sorin Militaru), Marius von Mayenburg: Lángarc (rendező: Király István), de lesz Piaf-sanzonest és felolvasó-színházi sorozat is. Az évad kiemelkedően jelentős rendezvénye a Tompa Miklós- centenárium, melyre 2010 decemberében, a társulat névadója születésének 100. évfordulója kapcsán kerül sor. És természetesen a tervek között szerepel az immár hagyományos színészbál, amelyet a színházi világnap tiszteletére a Székely Színház Egyesülettel közösen 2011 márciusában szervez a Tompa Miklós Társulat.
A műsorrendben a meghirdetett premierek mellett korábbi évadok sikeres előadásainak felújítása is szerepel. A terveket erősen befolyásolja az intézmény gazdasági helyzete, a válság kivetülése a kultúrára.
A menedzselési gondokról Kárp György ügyvezető igazgató tájékoztatta a társulat tagjait. A művészek hozzászólásaiból kitűnt, hogy az elégedetlenség jellemzi az általános hangulatot, ugyanakkor több jobbító szándékú javaslat is elhangzott.
Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár. Népújság (Marosvásárhely)

2014. szeptember 11.

Eseményekben gazdag évad a KÁMSZ-ban
Bemutatókban, vendégszereplésekben és kiegészítő programokban gazdag évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház: október 4-én mutatják be Georges Feydeau Vidéki jegyesek című bohózatát a nagyszínpadon (rendező: Alexandru Dabija), majd másnap a Szlovéniában élő Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című, kétszereplős darabját láthatja a közönség a stúdióteremben, Györgyjakab Enikővel és Viola Gáborral (r.: Nona Ciobanu). Tompa Gábor igazgató tegnap délelőtt, az intézmény emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: kiemelkedő eseménynek ígérkezik a november 26-a és december 7-e között zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál – amelynek témája: „a test történetei” –, az évad második felére pedig további nyolc nagyszínpadi és stúdiótermi produkció bemutatóját tervezik.
Köztük van A dzsungel könyve című musical is, amelyet az újvidéki Puskás Zoltán, a nagysikerű Óz, a nagy varázsló rendezője visz színre.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék